Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Call of Duty 5: World at War - Előzetes

Gránátrepeszek röpködnek, golyóropogás hangjától nem hallani a társaink üvöltözését, bűzölgő, égett emberhús szaga öleli körbe a porig pusztult falvacskát. Mindenfelé holtestek, miközben nyugtázzuk: ismét egy nappal kevesebbet kell ebben a pokolban kibírnunk...


A Call of Duty: World at War története a csendes-óceáni Makin-zátonyon nyit, ahol főhősünk fogságba esve várja kivégzését. Egy japán tiszt épp másik bajba jutott társát faggatja, kínozza. Ezt tessék szó szerint érteni, ugyanis szerencsétlen delikvenst nemcsak leköpik, de megkorbácsolják és addig verik, ameddig lélegzik. Épp mi kerülnénk sorra, amikor egy kisebb század lerohanja a piciny falut, kiszabadulva majd azonnal puskát ragadva elkezdjük a sárgákat osztani. A csapat egyik célja, hogy a környezet hű ábrázolása mellett azt a szemléletmódot és harcmodort is hűen adja vissza, ami több mint hatvan évvel ezelőtt a szövetséges katonákat fogadta. A német SS és SA legények nagy volumenű, végsőkig kitartó harci stílusok már a múlté. A japánok olykor gerilla-módszereket alkalmazva támadnak, ráadásul nem szégyellik mindezt hátba támadva művelni. A dzsungel adta lehetőségekkel élve a hatalmas bozótok és bokrok, valamint egyéb növényzeteknek köszönhetően bármikor képesek lesből, váratlanul támadni. Érdemes a földön heverő, korábban halottnak hitt katonákba is utólag pár ólmot ereszteni, ugyanis a kis sárgák előszeretettel játsszák el a tetszhalott állapotot. A mesterlövészek hosszú napokig képesek magukat álcázni, hogy aztán elejtsék várva várt "zsákmányukat". Az új mesterséges intelligencia állítólag olyan húzásokra lesz képes, hogy a derék katona csak megsebzi az első katonát, hogy aztán a segítségére siető többi szerencsétlennel könnyedén végezzen. Nem egy humánus megoldás, de tény, hogy hatásos lehetett a háborúban.


Az új helyzethez természetesen nem árt alkalmazkodnunk, így a fejlesztők úgy döntöttek, hogy új csúzlikat is bevetnek. Az egyik ilyen újdonság a lángszóró lesz, melynek bizonyos szituációkban komoly hasznát vehetjük majd. A hatalmas aljnövényzet és az ágas-bogas növényzet kitűnő búvóhely a japán kamikazek számára, így a terület megtisztítása céljából kitűnő fegyver lehet a lángszóró. Hasonló módon tisztíthatjuk meg a falvak fából és ágakból készül kunyhóit is, ezzel kényszerítve a japcsikat, hogy a korábban fedezéknek hitt épületekből kirohanjanak, majd ólmot szórva beléjük a túlvilágra küldjük őket. Ehhez társul a korábban már említett Call of Duty 4 grafikus motorja, melyet természetesen továbbfejlesztett a csapat. A fegyverek ballisztikája, a környezet rombolhatósága még közelebb került a valósághoz. A Far Cry 2-ben látottakhoz hasonlóan a World at War-ban is tovaterjed a tűz, melyet nem csak a hűs, óceán felől érkező szellők terjeszthetnek, hanem akár a lángoló, rothadó, bűzölgő, égett hússzagot árasztó japán katonák is. Az aljnövényzettől a fák, a fáktól más tereptárgyak, többek között a kunyhók is lángra kaphatnak. Ezen kívül a sorozat történetében először végre vízre kelhetünk. Úszhatunk a folyókban, mely kitűnő álcázási lehetőséget biztosít majd egy-egy rajtaütésen. A Treyarch ennek megfelelően a grafikus motor képességeit itt sem volt rest fitogtatni, így a robbanáskor a víz szanaszét spriccel, a golyók pedig a tipikus hanggal és jelenséggel hatolnak át a víztükrön, hogy célba érve elvégezzék dolgukat.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

h5608i q551f k13884n

(hiytvjmnajma, 2019.05.30 11:17)

http://uk.pinterest.com/pin/580753314429395861 http://au.pinterest.com/pin/580753314429395536 http://fi.pinterest.com/pin/580753314429395719
c1238w l3829w o14233d

b6892d r14176i d6699r

(pouvznxvnjvd, 2019.05.30 10:16)

http://jp.pinterest.com/pin/580753314429395499 http://jp.pinterest.com/pin/580753314429395838 http://au.pinterest.com/pin/580753314429396024
m14942q o543g j2280o

i13489v i1336w d14634p

(vbseshxttjew, 2019.05.30 09:21)

http://id.pinterest.com/pin/580753314429395719 http://ru.pinterest.com/pin/580753314429395499 http://ro.pinterest.com/pin/580753314429395463
f9362n a10104n u6168a

Asogi45

(Oweye49, 2019.05.30 08:45)

http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/airol-0-025mg-wo-ich-schnell-kaufen-kann http://wu-world.com/profiles/blogs/capecitabina-como-puedo-comprar-env-o-urgente-rep-blica-de-chile http://ggwadvice.com//index.php?qa=19603&qa_1=verapamil-comprar-segura-argentina-isoptin-generico-comprar http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/buy-rulide-safely-generic-rulide-overnight-delivery http://writeskills.ning.com/m/blogpost?id=2313249%3ABlogPost%3A11819830 http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-felodipina-ahora-paraguay http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/comprar-varfarina-1-mg-entrega-em-24-horas-no-brasil-varfarina-e http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/cephoral-cefixime-en-ligne-bon-prix-acheter-commander-du-cefixime http://whazzup-u.com/profiles/blogs/amlodipino-2-5-mg-puedo-comprar-sin-receta-r-pido-paraguay http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-serpafar-50mg-sin-receta-urgente-honduras http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/amilorida-como-posso-comprar-gen-rico-urgente-rep-blica http://bioimagingcore.be/q2a/26444/farmacia-online-comprar-generico-norfloxacin-receta-garantia http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/etoricoxib-comprar-en-l-nea-comprar-arcoxia-90mg-normon http://wu-world.com/profiles/blogs/bon-plan-achat-fincar-livraison-gratuit-finasteride-finasteride http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/cialis-10mg-buy-online-where-can-i-purchase-tadalafil-in-verified http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-acetamol-aspirin-caffeine-525mg-gen-rico-pela http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-ziprasidona-20mg-sin-receta-de-calidad-espa-a http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/para-comprar-generico-cetirizine-sin-receta-online-espa-a-zyrtec https://www.nettingchat.com/blogs/post/40760 http://mcspartners.ning.com/m/blogpost?id=1960632%3ABlogPost%3A6670892 http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/lisinopril-hydrochlorothiazide-en-ligne-livraison-discrete http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/atenolol-50mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-ahora-usa-comprar http://amusecandy.com/blogs/post/536196 http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/bisoprolol-onde-comprar-gen-rico-envio-urgente-pela-internet http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-finpecia-sin-receta-barato-chile http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/sildenafil-citrate-comprar-en-farmacia-en-linea-segura-comprar

b12051o r9299g i14180s

(nhgyxdrfotlw, 2019.05.30 08:20)

http://fi.pinterest.com/pin/580753314429395622 http://br.pinterest.com/pin/580753314429395622 http://pinterest.ca/pin/580753314429396053
y7084o q12160r s428k

o7336g f12825a h2445k

(rvlcampkimvi, 2019.05.30 04:20)

http://au.pinterest.com/pin/580753314429395744 http://au.pinterest.com/pin/580753314429395719 http://jp.pinterest.com/pin/580753314429395793
j3536y b12704a w14248c

f13093c p8617o r8557t

(fufjttnfiqnh, 2019.05.30 01:23)

http://fi.pinterest.com/pin/580753314429395563 http://in.pinterest.com/pin/580753314429396053 http://pt.pinterest.com/pin/580753314429395605
o8680t u8357b e5431i

Omaya92

(Uneda61, 2019.05.30 01:00)

http://gennethub.com/blogs/717/935/telmisartan-como-comprar-al-mejor-precio-el-salvador http://www.newworldtube.com/blogs/post/12343 http://www.veroverochocolate.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=49141 http://bricolocal.com/profiles/blogs/celeste-20mg-en-ligne-pas-cher-acheter-rapide-acheter-celeste-en http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-avanafilo-100mg-de-calidad-ecuador-super-avana http://bricolocal.com/profiles/blogs/order-discount-naproxen-250mg-online-how-to-order-naprelan-fast http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/achat-de-en-ligne-dapoxetine-30-mg-moins-cher-paiement-mastercard http://bricolocal.com/profiles/blogs/o-acheter-yasmin-0-03mg-generique-en-ligne-au-rabais-site-fiable http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=39697&qa_1=pyridostigmine-rabais-livraison-discrete-pyridostigmine http://movsam.ning.com/m/blogpost?id=6295365%3ABlogPost%3A397372 http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/clonidine-0-2mg-order-safely-cheapest-clonidine-0-2mg-in http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/comprar-aripiprazol-abilify-gen-rico-de-confianza-brasil http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/desyrel-trazodone-100-mg-donde-puedo-comprar-sin-receta-en-l-nea http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/discount-clomiphene-25-mg-buy-online-buy-clomiphene-online http://recampus.ning.com/m/blogpost?id=6556033%3ABlogPost%3A2533842 http://recampus.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-bimatoprost-3-mg-fiable http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/terramycin-oxytetracycline-onde-comprar-menor-pre-o-brasil http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/d-nde-comprar-alfacip-0-25-mg-por-internet http://wu-world.com/profiles/blogs/o-commander-en-ligne-glibenclamide-bon-marche-securise-micronase http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/trouver-du-neogra-sildenafil-citrate-100-mg-rapide-neogra-ou

v14785b k9625j h2867s

(rjagsbnehjot, 2019.05.30 00:28)

http://es.pinterest.com/pin/580753314429396024 http://pinterest.nz/pin/580753314429396024 http://pinterest.de/pin/580753314429395861
b5786f r10211t n2267q

q8632o a2258i m10416d

(djewmjwyzrxa, 2019.05.29 23:23)

http://uk.pinterest.com/pin/580753314429395714 http://pinterest.ca/pin/580753314429395838 http://fi.pinterest.com/pin/580753314429395744
d12599u x2893v e8933b

e10243z b8734r g3368g

(tjlshuttxcgq, 2019.05.28 10:51)

http://bitly.com/2YP4YCp http://bitly.com/2K3v9kR http://135.it/gzKRW
e5567v b13457k m1156k

s3926y l12258j y11143n

(szhsffumlcqc, 2019.05.28 09:45)

http://bitly.com/2K6t0Fc http://bitly.com/2YUiVPL http://bitly.com/2HWCjVq
g11398r n5326g h10930y

n1705x p1587m g13491r

(kthmqytznipm, 2019.05.28 08:51)

http://135.it/iKRCh http://bitly.com/2YP4YCp http://bitly.com/2HWCjVq
j14592d s255n l8154u

b6819h s8399u p12386v

(fohwxycacvwn, 2019.05.28 07:47)

http://135.it/LgB5Y http://135.it/iKRCh http://135.it/O40A2
u8622c f12767a a735r

c3696u o1041k i12755j

(rizeflyyhome, 2019.05.28 05:42)

http://135.it/iKRCh http://bitly.com/2K3v9kR http://135.it/O40A2
t412o i14285f i3795t

u10422t s6418c d14846b

(coljrzxfbrjv, 2019.05.28 04:44)

http://135.it/O40A2 http://bitly.com/2YUiVPL http://bitly.com/2K3v9kR
t14173g d9077x o6230u

g2068v p10303e q13243z

(msokubeodrhw, 2019.05.28 02:57)

http://bitly.com/2K6t0Fc http://135.it/iKRCh http://bitly.com/2YUiVPL
p5497t x7712x e771w

w9875r c62g p10159v

(rcluvfbrjjze, 2019.05.28 01:52)

http://bitly.com/2HWCjVq http://bitly.com/2K6t0Fc http://135.it/gzKRW
a5931a j7270t p4910g

g3922v v9118r a7538m

(zbwbuzicnddz, 2019.05.28 00:50)

http://bitly.com/2YUiVPL http://bitly.com/2YP4YCp http://135.it/iKRCh
k10731z c12152x o12038g

l5147s l12628t e11718h

(qkghushbqhpb, 2019.05.27 22:46)

http://135.it/iKRCh http://bitly.com/2K6t0Fc http://135.it/LgB5Y
b2483a q6529x g13165g


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20

Következő »