Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Call of Duty 5: World at War - Előzetes

Gránátrepeszek röpködnek, golyóropogás hangjától nem hallani a társaink üvöltözését, bűzölgő, égett emberhús szaga öleli körbe a porig pusztult falvacskát. Mindenfelé holtestek, miközben nyugtázzuk: ismét egy nappal kevesebbet kell ebben a pokolban kibírnunk...


A Call of Duty: World at War története a csendes-óceáni Makin-zátonyon nyit, ahol főhősünk fogságba esve várja kivégzését. Egy japán tiszt épp másik bajba jutott társát faggatja, kínozza. Ezt tessék szó szerint érteni, ugyanis szerencsétlen delikvenst nemcsak leköpik, de megkorbácsolják és addig verik, ameddig lélegzik. Épp mi kerülnénk sorra, amikor egy kisebb század lerohanja a piciny falut, kiszabadulva majd azonnal puskát ragadva elkezdjük a sárgákat osztani. A csapat egyik célja, hogy a környezet hű ábrázolása mellett azt a szemléletmódot és harcmodort is hűen adja vissza, ami több mint hatvan évvel ezelőtt a szövetséges katonákat fogadta. A német SS és SA legények nagy volumenű, végsőkig kitartó harci stílusok már a múlté. A japánok olykor gerilla-módszereket alkalmazva támadnak, ráadásul nem szégyellik mindezt hátba támadva művelni. A dzsungel adta lehetőségekkel élve a hatalmas bozótok és bokrok, valamint egyéb növényzeteknek köszönhetően bármikor képesek lesből, váratlanul támadni. Érdemes a földön heverő, korábban halottnak hitt katonákba is utólag pár ólmot ereszteni, ugyanis a kis sárgák előszeretettel játsszák el a tetszhalott állapotot. A mesterlövészek hosszú napokig képesek magukat álcázni, hogy aztán elejtsék várva várt "zsákmányukat". Az új mesterséges intelligencia állítólag olyan húzásokra lesz képes, hogy a derék katona csak megsebzi az első katonát, hogy aztán a segítségére siető többi szerencsétlennel könnyedén végezzen. Nem egy humánus megoldás, de tény, hogy hatásos lehetett a háborúban.


Az új helyzethez természetesen nem árt alkalmazkodnunk, így a fejlesztők úgy döntöttek, hogy új csúzlikat is bevetnek. Az egyik ilyen újdonság a lángszóró lesz, melynek bizonyos szituációkban komoly hasznát vehetjük majd. A hatalmas aljnövényzet és az ágas-bogas növényzet kitűnő búvóhely a japán kamikazek számára, így a terület megtisztítása céljából kitűnő fegyver lehet a lángszóró. Hasonló módon tisztíthatjuk meg a falvak fából és ágakból készül kunyhóit is, ezzel kényszerítve a japcsikat, hogy a korábban fedezéknek hitt épületekből kirohanjanak, majd ólmot szórva beléjük a túlvilágra küldjük őket. Ehhez társul a korábban már említett Call of Duty 4 grafikus motorja, melyet természetesen továbbfejlesztett a csapat. A fegyverek ballisztikája, a környezet rombolhatósága még közelebb került a valósághoz. A Far Cry 2-ben látottakhoz hasonlóan a World at War-ban is tovaterjed a tűz, melyet nem csak a hűs, óceán felől érkező szellők terjeszthetnek, hanem akár a lángoló, rothadó, bűzölgő, égett hússzagot árasztó japán katonák is. Az aljnövényzettől a fák, a fáktól más tereptárgyak, többek között a kunyhók is lángra kaphatnak. Ezen kívül a sorozat történetében először végre vízre kelhetünk. Úszhatunk a folyókban, mely kitűnő álcázási lehetőséget biztosít majd egy-egy rajtaütésen. A Treyarch ennek megfelelően a grafikus motor képességeit itt sem volt rest fitogtatni, így a robbanáskor a víz szanaszét spriccel, a golyók pedig a tipikus hanggal és jelenséggel hatolnak át a víztükrön, hogy célba érve elvégezzék dolgukat.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

x1535u h13616f s7202w

(xriihswlcmlu, 2019.05.20 05:43)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

a12613q c10215t j12989q

(hbmfahdgawhw, 2019.05.20 04:46)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

n5692v d11082k i8223b

(cpwqyvkcsxfs, 2019.05.20 03:54)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

o7977j x11134i c12514f

(rgmmeysrnrfj, 2019.05.20 01:51)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

s8883o h11924r z6835f

(xblgqnfpuaox, 2019.05.19 23:50)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

v14175r p12030h w8122f

(qrxkebrwltkt, 2019.05.19 22:50)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

g10935r u8177i r4310r

(uznlpnafrjpu, 2019.05.19 20:53)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

v9006f t14873q p6615p

(cdaenpsugkeu, 2019.05.19 18:55)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

e6761t a13988g e6248e

(kqmnjxukcdrf, 2019.05.19 17:52)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

e13435k t10860q h12014t

(dsgxbwryfzcl, 2019.05.19 16:54)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

u6223l t6981h x10153a

(vngyganhtvtb, 2019.05.19 15:54)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

a10051k g10585l d4930m

(rwtmdyubzlcm, 2019.05.19 14:56)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

m44l s1727q d981x

(rgttuatcwcuq, 2019.05.19 12:57)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

q2511u p4709k p14916n

(llyuyhlvyiti, 2019.05.19 11:55)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

i1064p g14320d w10635c

(djmhnwhkhcmn, 2019.05.19 09:59)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

q10632y o11457o e9835x

(rzclrqgcnuxn, 2019.05.19 09:04)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

p11706a b12135l e3679c

(yawoxhfnkwpx, 2019.05.19 06:02)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

o9208x k11317w o9771x

(kuhbuceffjfr, 2019.05.19 05:03)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

n408o y2978m d11485k

(rmnfsbhenemt, 2019.05.19 04:03)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!

s4125n b758f p14247t

(kpwcwlkcxxmr, 2019.05.19 03:01)

Dzrt Hrx-z http://cleantalkorg4.ru/ `2019-x-21-v-b` !yu-az-c`c!


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20

Következő »